#Új Színház





Az Új Színház lehet(ne) a budapesti FC Barcelona?
 

Az Új Színház lehet(ne) a budapesti FC Barcelona?

Lehet-e úgy működtetni egy színházat, mint egy nyugat-európai profi fociklubot? Vagy mint egy profitorientált gazdasági társaságot, közpénzek nélkül? Egyelőre úgy fest, hogy nem, mert bár az Új Színház vezetésére meglepően sok, 12 pályázat érkezett, azt éppen kizárták, amelyik az eddigiektől gyökeresen eltérő, itthon eddig nem nagyon látott művészeti és finanszírozási megoldásokat kínál.

hvg.hu hvg.hu


2013 nagy rendezése: Alföldi el, Vidnyánszky be
 

2013 nagy rendezése: Alföldi el, Vidnyánszky be

Olyan volt, amilyenre számítani lehetett. A hatalom részéről folytatódik az agresszív tarolás – szép szóval: a területfoglalás –, a színház részéről a csöndes ellenállás, jó esetben jó darabokkal. 2013 mégsem elsősorban az előadásokról szólt.

Csáki Judit Csáki Judit



Kösz, hogy észrevetted
 

Kösz, hogy észrevetted

Annyira érdekes, hogy sokan most csodálkoznak rá közállapotainkra. Hogy vannak nácik, meg hogy fölösleges szívózni az IMF-fel.

Ceglédi Zoltán Ceglédi Zoltán

Síri csend és nullaszag
 

Síri csend és nullaszag

Mint ismert, az Újszínház végül mégsem mutatja be Csurka István A hatodik koporsó című drámáját, mert erre kérte őket Tarlós István, és tudvalevőleg a főpolgármester dönt a budapesti színházak repertoárjáról. A premier elmaradása azért fájdalmas, mert ekkora rakás szart kőszínházban sose láthattunk volna, és az is kiderülhetne belőle, mit tesz az emberrel a széljobbos elmebaj.





Újabb művész távozik az Új Színházból
 

Újabb művész távozik az Új Színházból

Elhagyja az Új Színház társulatát Hirtling István. A Blikk információi szerint az 54 éves színművész a fehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősíti a következő színházi szezontól.

Blikk Blikk

Földindulás - megnéztük Dörnerék első darabját
 

Földindulás - megnéztük Dörnerék első darabját

Vissza a népszínművek vidékorientált és izzadságszagú világába: március 23-án lesz a Földindulás című Kodolányi-dráma premierje az Új Színházban. A rendező, Pozsgai Zsolt szerint a mű ma is aktualizálható problémákat hoz fel. Beültünk a próbára.

hvg.hu hvg.hu


Beperli az Új Színház főrendezőjét a Magyar Narancs
 

Beperli az Új Színház főrendezőjét a Magyar Narancs

A Magyar Narancs kiadója személyiségi jogok megsértése miatt beperli az Új Színház művészeti vezetőjét, Pozsgai Zsoltot egy keddi sajtótájékoztatón elhangzott állításai miatt. Pozsgai Zsolt az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem kívánja kommentálni a dolgot, de ha arra kerül a sor, akkor kész bíróság előtt is bizonyítani állítását.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

„Vannak ellendrukkereink” - kevesen voltak kíváncsiak Dörnerékre
 

„Vannak ellendrukkereink” - kevesen voltak kíváncsiak Dörnerékre

Általános érdektelenség övezte Dörner György első sajtótájékoztatóját, amelyet az Új Színház igazgatójaként tartott a Földindulás című darabról kedden. Mindössze négy-öt újságíró jelent meg a helyszínen: a színház emeletén. Dörner beszélt egyebek mellett arról, hogy nem lepték meg az őt ért támadások, az Eperjes Károllyal kapcsolatos kérdésekre viszont nem akart válaszolni.

hvg.hu hvg.hu

Blikk: otthagyja az Új Színházat Eperjes Károly
 

Blikk: otthagyja az Új Színházat Eperjes Károly

Elhagyja az Új Színház társulatát Eperjes Károly - írja a Blikk, amely szerint a Kossuth-díjas színész távozása meglepő lehet, mert baráti kapcsolatot ápol Dörner Györggyel, a teátrum új igazgatójával.

hvg.hu hvg.hu